Project Description

Lakás két főre

Budapest egyik legbarátságosabb fákkal teleültetett utcájában található kis lakás megvásárlása után keresett meg Győző azzal a szándékkal, hogy a szuper adottságokkal rendelkező, de nagyon rossz belső elrendezésű lakásból két fő számára ideális otthont teremtsünk.

A ‘30-as években épült társasháznak saját kis kertje van sűrű növényzettel körbekerítve, ami a város közepén egy igazi menedék.Így hát fontos feladattá vált, hogy a belső elrendezést is a megrendelő életmódjához alakítsuk.

Kiemelt kérés volt, hogy az előszobából nyíló kis konyhát helyezzük át a lakás központjába, hiszen a főzés ma már egy közös program a családdal, barátokkal, nincs okunk elrejteni egy félreeső zugba. A válaszfalakkal felszabdalt középső szobákat egybenyitottuk, hogy egy tágas közösségi teret kapjunk konyhával, nappalival. A hálószoba ebből a térből nyílik, egy beépített szekrénybe rejtve. A régi konyha helyén dolgozószobát alakítottunk ki. A wc és a fürdőszoba a helyén maradt, viszont teljes felújítást kapott.

Kisebb lakások tervezésénél mindig nagy élmény, ahogy a praktikum és a funkció alakítja a designt. A jó arányok megtalálásával kellemes és jól használható otthont hozhatunk létre.

Helyszín: Budapest

Tervező: Baisánszki Lívia

Fotók: Brzo Péter

Generálkivitelezés: Industrio Project Kft.

Asztalos munka: Juriga Krisztián

Lépjen velünk kapcsolatba!

Kapcsolat